A PBK Kötcsén
Körünkből többen részt vettünk a szeptember 9-én megrendezett kötcsei találkozón.
Körünkből többen részt vettünk a szeptember 9-én megrendezett kötcsei találkozón.
Augusztus 20-a alkalmából a következő tagtársaink vehettek át rangos állami kitüntetéseket: Bertényi Iván a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje, Barna B. Péter a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje, Elekes Károly a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, Lénárd László a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje
Professzortársunk 2020-ban, Trianon 100. évfordulóján határozta el, hogy elkészíti a Magyar Királyság 72 vármegyéjének címerét az 1881-1920 közötti állapotnak megfelelően. A címerpajzsok anyaga bükk, illetve borovi fenyő, amelyre a címerképet akrilfestékkel vitte fel. Célja az
A Professzorok Batthyány Körét 2023-ban az elnök, Kollár Lajos, az alelnök, Biró Tamás, továbbá Visy Zsolt elnökségi tag, valamint Szarka László az Energia munkacsoport vezetője és Balásházy Imre a Családpolitikai munkacsoport elnöke egy-egy 20-25 perces
„Heinrich Böll a német hadsereg katonájaként, 1944-ben sebesülten, három hónapig Sepsiszentgyörgyön, Debrecenben és Szentesen lábadozott, és közben folyamatosan levelezett a feleségével”*. Ezek a levelek adták az alapot Szederkényi Olga Böll közlegény megmentése című filmjéhez. A
A közgyűlés elfogadta a 2022. évi beszámolót és a 2023. évi költségvetést, továbbá fontos alapszabály-módosításokat fogadott el, többek között az új tagjelölti és emeritus tagsági formákról. Az érdemi módosítások az Alapszabály 3.1. - 3.6. és
2023. április 22-én Pintér Sándor belügyminiszter volt a Professzorok Batthyány Köre vendége. Miniszter úr áttekintette az egészségügy és a közoktatás aktuális kérdéseit, és válaszolt a tagság kérdéseire.
Közleményt adott ki a Professzorok Batthyány Körének debreceni csoportja a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos társadalmi vitáról. Három fontos elemre hívják fel a figyelmet ebben. „A Professzorok Batthyány Körének (PBK) debreceni csoportja a közvetlen, városi közelségben zajló
Nemzeti ünnepünk alkalmából Magyarország Köztársasági Elnöke - Barnabás Beáta tagtársunknak Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, - Gaál Botond tagtársunknak Széchenyi-díjat adományozott.
John Steinbeck Nobel-díjas amerikai író 1958-ban szükségesnek látta, hogy az 1943-ban haditudósítóként írt cikkeit könyvben gyűjtse össze (Once There Was A War, Viking Press 1958). A „Volt egyszer egy háború” címmel magyarul is megjelent könyvében